Eljutni a világ egyik legtávolabbi rejtett szigetvilágba, melynek szépségét a mai napig természetes állapotában fedezhetjük fel, mert nem harcoltak le a turistahordák, önmagában is életre szóló kaland, mely kevesek számára adatik meg, de vajon lehet ezt még fokozni? Nos, ha ezt az Alila Purnama luxus vitorlás fedélzetén tesszük, akkor mindenképp…
A mintegy 1.500 szigetecskéből álló Raja Ampat Indonézia Nyugat-Pápua tartományánál található közel 50 km2 területen. Ez a számos kis szigetecske négy nagyobb sziget körül csoportosul (ezért is nevének jelentése Négy Király a térségben hivatalos Bahasa nyelven), melyek: Misool, Salawati, Batanta és Waigeo. Ide a legkönnyebben Baliról vagy Jakartából juthatunk el Sorong repülőterén keresztül. Nem csoda, hogy a 18-ik században erre hajózó fűszerkereskedők, tengerészek a „megnyugtató” jelzővel illették Raja Ampat szigetvilágát, elég csak a fotókat megnézni, és rögtön látni fogjuk, hogy miért. Hiába nyerte el a térség 2011-ben Indonézia Turisztika Díját, hiába szerepel ez a térség szinte minden tapasztalt búvár, és ínyenc Világutazó bakancslistáján, itt biztosan nem fogsz tömegekkel találkozni: Raja Ampat a mai napig a tömegturizmus radarja alatt tudott maradni. Ennek egészen egyszerű, “prózai” oka van, mégpedig az, hogy kevés turisztikai komplexummal, fejlesztéssel találkozni errefelé: itt aztán nincs túlkínálat hotelekben, a világ számos részével ellentétben, ahol azt nehéz eldönteni, hogy a sok jó hotel közül melyikbe menjünk, itt az a nehéz, hogy találjunk végre egyet! Raja Ampat legtöbb szigete lakatlan, falvakat, házakat vagy viskókat, halászhajókat, de még embereket sem nagyon látunk erre, mindenfelé csak a hihetetlen színű Nagy Kékség, a vízből kecsesen kiemelkedő szigetecskék hófehér partjaikkal, buja trópusi növényzetükkel – de pont ez adja az egész varázsát.
Ha a zöld szín tényleg nyugtat, nem csoda, hogy a kereskedők és tengerészek a „megnyugtató” jelzővel illették Raja Ampat szigetvilágát! Hihetetlen színek, illatok, selymesen simogató fuvallatok, csend és nyugalom mindenfelé…
Raja Ampat térségében egy hajóút olyan kaland, amihez foghatót elég nehéz találni a nagyvilágban, pedig aztán hajós társaság és útvonal is annyi van manapság, hogy el sem igazodunk a kínálatban. De ez valami teljesen más. Amennyibe hajóútra adjuk fejünket a térségben, nem túl sok opció közül választhatunk, de nem is kell, nem igaz? Viszont ahhoz van elég választék, hogy mindenki megtalálja a magának valót, a tökéletes megoldást Raja Ampat felfedezésére, hiszen van itt hajóút a 35.000 USD/2 fő összegtől (Amanikan) kezdve a 15.000 USD-n keresztül (Alila Purnama) egészen a 7.000 dolláros megoldásig (Tiger Blue) hajó, és ott van még a Silolona Sojours is, ami kb. 3.000 USD egy éjre. A Silolona egyébként Patti Seery amerikai antropológus tulajdonában van, aki immár 25 éve tanulmányozza Raja Ampat élővilágát, ő az elsők közül kínált a térségbe hasonló jellegű felfedező hajóutakat. Ez annyira tetszett a Világutazóknak, hogy a Silolona 2012-ben egy kistestvért is kapott, akit a Si Datu Bua névre kereszteltek. Ezt csak azért írom le, mert bár nem ez a cikk fő témája, de mindenképp érdemes megnézni (de szigorúan csak a cikk elolvasása után)!
Az Alila Purnama, mely először 2012-ben hajózott ki Raja Ampat vizeire, egy tetszetős, 46 m hosszú vitorlás – de ne egy sima vitorlást képzelj ám el, mert ez egy igazi tradicionális ”phinisi” (eredeti indonéz vitorlás), melyet Dél-Sulawesi Bugis törzsének mesterépítői faragtak ki saját két kezükkel. Ezeket az embereket mindig is legendás kalózoknak és tengerészeknek tartották, nem véletlen, hogy a Holland Indiai Társaság hajói is tőlük rettegtek egész Kelet-Indonézia vizein, s persze nem véletlen az sem, hogy rájuk bízták a Purnama formába öntését. Azon felül, hogy a hajó kívülről szemre rendkívül tetszetős – egyszerű, de nagyszerű -, szerkezetét tekintve egy igazi mestermunka, egy megismételhetetlen csoda, nem véletlen, hogy Raja Ampat vizeiben ez a hajó számít az egyik „csúcsragadozónak”.
Az Alila Purnama exkluzivitását csak tovább növeli, hogy ezen a hajón bizony nem egyszerű kabinhoz jutni, mivel a Purnama csak a főszezonban, novembertől – áprilisig hajózik Raja Ampat térségében. Összesen 5 különleges kabinnal rendelkezik a luxus vitorlás, melyet gyakran baráti társaságok vagy nagyobb családok egyben le is foglalnak amolyan privát jacht charternek, ami csak tovább növeli eszmei értékét az utazásnak. Itt a luxus pont az ellenkezőjét jelenti a hatalmas óceánjáró hajókhoz képest: kevés kabinszám, lényegesen kevesebb szolgáltatás – de hiába, a kevesebb néha több, ahogy mondani szokták…
Stílusában a helyi és a modern elemek keverednek, igazi otthonos luxus vitorlás, szín és anyagválasztásában is egyaránt ez jut eszébe róla elsőre az embernek, 16 tagú személyzete pedig szinte dzsinnként viselkedik: láthatatlanok, de amikor szükség van rájuk, azonnal ott teremnek! 🙂 Pohár sosem marad üresen, használt törölköző és egyéb felesleges tárgy soha nincs útban, egy szavunkba kerül, és máris készítenek valami harapnivalót, ha megéheztünk, a túrákról visszatérve pedig mindig akad egy-két kedves szavuk, s poénjuk, és persze egy finom, behűtött frissítőjük, mely csak ránk vár.
Az utazás minden állomásán izgalmas kalandok várnak, hogy Raja Ampat legjavát felfedezhesd Te is: búvárkodás, sznorkelezés, úszás a kristálytiszta vízben (persze ha nem akarod, ejtőzhetsz is a fedélzeten). Itt megálló egy kis csevejre helyiekkel egy halászfalunál, amott egy esti hangulatos piknik a parton, mindezt olyan nyugalomban, háborítatlanul élheted meg, hogy néha azt gondolod, hogy biztosan a világ végén lehettek már, ahol a madár sem jár – vagy már azon is túl…
Ezt kínálja Raja Ampat mind a mai napig, mely az utolsó helyek egyike, amik tényleg a tömegturizmus radarja alatt maradtak.